Karácsony az új suliban Ceglédbercelen

Az idei év rendhagyó volt minden tekintetben. Az autizmussal élő tanulók új helyen, Ceglédbercelen kezdhették meg a tanévet.
Szerencsére a távoktatást megúsztuk, szülők – tanárok – diákok, így közösen. Úgy gondoljuk, hogy ez mindenképpen sokkal jobb – a korlátozások ellenére is – mint a távoktatás. Így gyermekeink nem szorulnak ki arról az egyetlen helyről, ahová közösségbe járhatnak.

Köszönjük pedagógusaink helytállását ebben a rendkívüli helyzetben!

Az idei év rendhagyó abból a szempontból is (sajnos), hogy nem tudunk a megszokott módon részt venni az iskola életében.
A járványhelyzet miatt csak a tanulók, pedagógusok, asszisztensek léphetnek az iskola területére, így értelemszerűen nem tarthattuk meg a szokásos év végi – karácsonyi rendezvényünket.

De a gyermekek megajándékozása ettől természetesen nem maradt el!

Pedagógusaink jelzései alapján idén ruhanemű és tisztasági csomag ajándékot juttattunk el minden tanuló részére, amit az iskola belső Karácsonyi ünnepségén vehettek át a gyerekek.
Reméljük, hogy jövőre helyreállhat a normális élet és a szokott módon rendezhetünk programokat az autizmussal élő gyermekeknek és felnőtteknek.

Kellemes Karácsonyi Ünnepeket és Boldog Békés Újévet kíván a Töredék Világ Alapítvány mindenkinek!