Farsang 2022

Régi szokásos helyünkön, a Táncsics Általános Iskola kis étkezdéjében tartottuk fergeteges farsangi bulinkat. Tavaly sajnálatosan kimaradt a járványhelyzet miatt, ezért most nagyon örültünk, hogy megtarthattuk. Kőhalmi Ferenc bohóc – bűvész szuper műsort adott kicsiknek és nagyoknak egyaránt.

Kőhalmi Dezső (a művész úr édesapja,a “a KÖD jelenti”) interjút készített Milusné Ágival, alapítványunk elnökével:

Töredék világ/SZJA 1% VÁRJÁK!
Az első idei rendezvényükön, a február 18-ai farsangi bálon kérdeztem a ceglédi székhelyű Töredék Világ Autizmussal Élő Emberekért Alapítvány hét fős kuratóriumának elnökét Milus Csabánét, a most húsz esztendős alapítvány fő céljairól, működésükről és anyagi lehetőségeikről.
– Két évtizede 15 család volt az alapítványunk látókörében, amelyek száma mostanra ötvenre gyarapodott. Autistáink 4 évestől a 34 éves korig találhatók alapítványunk életében. Fő céljaink:
– Az autizmussal élő gyermekek és felnőttek fejlesztése, képzése, oktatása, nevelése, programokon való foglalkoztatása. Ezzel segítve a társadalomba való beilleszkedésüket.
– Anyagi lehetőségeinkhez mérten a speciális fejlesztéshez szükséges eszközöket szerzünk be a Ceglédbercelen működő Losontzi István EGYMI Autista Iskola részére.
– Támogatjuk az autizmus-specifikus terápiákat, és egészségmegrőző programokat szervezünk.
– Az autizmussal élő személyek és családjaik részére szabadidős rendezvényeket hirdetünk.
Az alapítvány magánszemélyek adományaiból, illetve az emberek személyi jövedelemadójának részünkre felajánlott 1%-ából működik, illetve valósítja meg céljait.
Tavaly karácsonykor hagyományosan fejlesztő eszközökkel, játékokkal ajándékoztuk meg a térségi autista általános iskolát Ceglédbercelen, 200 ezer forint értékben.
Cegléd Város Önkormányzata kulturális pályázati keretéből is évről-évre pénzhez jutunk, amiből családi napot rendezünk. Ilyenkor általában kisebb-nagyobb kirándulást szervezünk az autistáinknak és a kísérő családtagoknak. Állatkerti kirándulás, múzeum látogatás során például étteremben is étkeztünk. Ezzel tanítva, rögzítve a viselkedési szabályokat idegen közösségekben. A múlt évben a MagánZOO Állatparkba, ezt megelőzőleg a Kincsem Lovas parkba látogattunk.
Rendszeres látogatói vagyunk egy nyársapáti lovas tanyának, ahol kocsikázhatnak és élménylovaglásban vehetnek részt a tagjaink. A lovagoltatás mellett kutyaterápiás programokat is szoktunk szervezni.
A rendszeres klubnapjainkon megemlékezünk a különböző ünnepekről, az évszakhoz kapcsolódó hagyományokról, például a farsangról. Együtt is megünnepeljük a karácsonyt, Mikulást és a húsvétot. Természetesen a játék soha sem maradhat el.
Minden pályázati lehetőséggel próbálkozunk. A számadatok szerint – még nem hivatalosan – megnyertük a TESCO zsetongyűjtő pályázatát. Együtt az „Esőemberkékkel” az egészséges életmódért egy életen át pályázati programunk 2019-ben kezdődött, ezzel a nyereménnyel a harmadik egészség program sorozatot valósíthatjuk meg. Ebből befőző automatát és gyümölcsaszaló gépet vásárolunk, és azt tagjaink használhatják klubfoglalkozásokon.
Ezzel is segítjük a családokat az autista gyermekeik egészséges életmódra nevelésben. Ezek az egészségprogramok azért fontosak, mert az autisták gyakran válogatnak az ételek íze, színe, illata alapján, így egészségtelenül étkeznek. Ezeken a programokon játékos formában ismerkedhetnek meg új ízekkel, egészséges ételekkel, plusz játékos mozgásterápiával járulunk hozzá autizmussal élő gyermekeink testi-lelki egészségének fejlődéséhez.
Befejezésül egy régi álmunkról beszélek. 2015 óta folytatunk tárgyalásokat folytatunk a ceglédi önkormányzat képviselőivel. Szeretnénk egy nappali foglalkoztatót a felnőtt autistáink számára. Nem akarom elkiabálni, de az egyeztetések előrehaladott állapotba jutottak.
Befejezésül kérek minden olvasót, hogy a személyi jövedelemadója 1%-át az adóbevallása során ajánlja fel a Töredék Világ Autizmussal Élő Emberekért Alapítvány számára.
Segítsen, hogy segíthessünk!
Adószám: 18697225-1-13
Kőhalmi Dezső

1 hozzászólás