Digitális távtanulás

Kedves Barátaink!

Gyermekeinknek nem kis törést, felfordulást okozott, hogy előzetes felkészítés nélkül kellett áttérniük egyik napról a másikra egy addig náluk nem alkalmazott tanulási módszerre. Valamint kiestek a kis megszokott közösségükből, szinte az egyetlen helyről, ahol gyerekközösségben lehettek.

A tanítás a Messenger alkalmazás segítségével, az iskolához hasonlóan egyéni keretek között zajlik, tehát a tanár egyszerre egy diákot oktat a tablet kamerája segítségével.
Létrehoztak egy kis csoportot, hogy az eddig együtt lévő gyerekek egyszerre is tudjanak egymással beszélgetni, láthassák egymást és picit emlékezzenek az iskolai keretekre.

Az eddigi tapasztalatok alapján (személyesen az enyém is) elmondható, hogy elsősorban a pedagógusok maximális egyéni elkötelezettségének és kreativitásának köszönhetően a mi gyermekeink is fel tudták venni a kesztyűt és helytállnak az otthoni tanulás kereti között is!
Ők is használják házi feladatoknál a Google Claasroom és a Learningapps alkalmazásokat.

Alapítványunk – ahogyan idáig is – elkötelezett abban, hogy az autizmussal élők iskolai csoportjait eszközökkel támogassa szükség szerint. Ebben a helyzetben kiemelten!
A pedagógusok jelzései alapján, ha szükségessé válik, tablet vásárlásával támogatunk olyan tanulókat, akik nem rendelkeznek megfelelő eszközzel a digitális oktatáshoz.
Ilyen helyzet menet közben is előállhat, hiszen egy eszköz könnyen meghibásodhat az intenzívebb igénybevétel során és nem biztos, hogy azt a mostani sok szülő számára embert próbáló helyzetben minden család azonnal pótolni tudná.
Hiszen több családban több gyermek tanul otthon párhuzamosan.