Nyári emlék, Családi nap a Budai úti iskolában

Júniusban egy régen tervezett helyszínen, a ceglédi Táncsics Mihály Általános Iskola Budai úti Tagiskolájában tartottuk Családi Napunkat egy szép júniusi napon. A szervezést ezúton is köszönjük Tímár Anikó kuratóriumi tagunknak a szerteágazó munkáért.
A tanév végi lazulás jegyében csupa vidám szórakoztató program volt: Óriás buborék fújás, vetélkedők, bábszínház, Lőrinc Andris bevezető verse és természetesen közös főzőcske, bográcsolás melyben a legnagyobb szerep az Ozsgyányi házaspáré volt.

Szabóné Geleta Katalin ajándéka

“Támogatom az egészséged!”
Kedves szülőtársak, Autista Óvoda és Iskola dolgozói!
Már nem ismeretlen név számotokra, Szabóné Geleta Katalin, nem régiben támogatta alapítványunkat egy csodás festménnyel. Ő nem elégedett meg ennyivel, tovább gondolta, hogy mivel is tudna még segíteni az autizmussal élőkön illetve szüleiken és gyógypedagógusokon, asszisztenseken, akik nap mint nap az autista gyerekek fejlődésért dolgoznak. Küzdelemmel teli mindennapok rányomják a bélyeget egészségünkre, pedig nekünk még sok-sok éven keresztül bírnunk kell, az “Esőemberkéinknek” még sokáig szükségük lesz a támogatásunkra, ezért oda kell figyelnünk a saját egészségünkre is!
Kata magas színvonalú masszőr tudással, szakmai tapasztalattal, gyakorlattal rendelkezik. Ajánlom figyelmetekbe az Ő nem mindennapi felajánlását!
💙Mindannyiunk nevében, hálás szívvel köszönjük Szabóné Geleta Katalin!!!💙
“”Kedves szülők,óvoda és iskola dolgozói!
Sokat gondolkodtam azon,hogyan tudnám támogatni a szülők sokszor embertpróbáló napjait,az óvoda és az iskola dolgozói áldozatos munkáját.
Támogatom az egészséged!
Minden hónapban 1 nap rólad fog szólni,a Te egészséged szolgálja!
A Lumbágó szervíz &masszázs-ban minden hónap 3.-án szabadon választható 30.perces masszázst vehetsz igénybe teljesen ingyen!
Ez az én ajándékom áldozatos munkátokért,önzetlen szeretetekért!
Szeretettel várlak,előre egyeztetett időpontban!💙💙💙💙“”

Lehet, hogy egy kép erről: , szöveg, amely így szól: „TÁMOGATOM AZ EGÉSZSÉGED! MINDEN HÓNAP 3.-A RÓLAD FOG SZÓLNI! Autista gyermekeket nevelő szülők az Óvoda és Iskola dolgozói ozói részére! A LUMBÁGÓ SZERVÍZ&MASSZÁZSBAN 30PERCES SZABADON VÁLASZTHATÓ KEZELÉST AJÁNDÉKBA KAPSZ,MERT MEGÉRDEMLED! IDÖPONT EGYEZTETÉS SZÜKSÉGES! 06304821696”

Világnapi séta Ceglédbercelen

AUTIZMUS VILÁGNAPJA – SÉTA CEGLÉDBERCELEN💙
💙Autizmussal Élők és Segítőik Egyesülete💙
Cegléd után április 26- án, pénteken szeretettel várunk minden érdeklődőt Ceglédbercelen egy közös sétára és beszélgetésre!
Indulás: 14.45- Autista tanulók iskolája elől ( Petőfi utca 8.)- érkezés a Ceglédberceli Művelődési Ház És Könyvtár elé, ahol egy kis kiállítással, műsorral és beszélgetési lehetőséggel várunk minden érdeklődőt !
💙💙💙💙💙💙💙💙💙💙💙

Lehet, hogy egy firka erről: , szöveg, amely így szól: „Autizmus Világnapja-Séta Ceglédbercelen Autizmussal Élők és Segítőik Egyesülete Losontzi István EGYMI 2024. 04. 26. 15.00 óra Setetetilit Szeretettel meghívjuk Autizmus Világnapi sétánkra! Gyülekező:14.45óra 14.45 óra Gyülekező: Helyszin: Ceglédbercel, Petőfi Sándor Autista „Autistalskola" Iskola" Kapcsolódó programok: Kiállitás tanulóink munkáiból Müvelődési Házban Betekintésszal szakmai anyagokba Tanuloink Tanulóinkmüsora müsora Kötetlen beszélgetés, vendéglátás Moschvoeeeeeeoeoett beszédet mond Török József, Ceglédbercel Polgármestere Aendenengngngtbateoo ArendezvénytmegnyitjaFar Farkas Edit, a Losontzi Főigazgató FöigazgatóAsszonya Asszonya”

Köz – Tét Cegléd 2024

Köz – Tét – Van hozzá közöd !🌿💙
Pénteken árusokkal és vásárlókkal telt meg a Szabadság tér és a Városi Könyvtár előtti rész.
Immáron negyedik éve rendezték meg a Köz-Tét Egyesület szervezésében a „Zöld Cegléd, mint közösségi tér” elnevezésű programot.
Helyi- és környékbeli termelők, kézművesek, intézmények és civil szervezetek várták az érdeklődőket.
A Töredék Világ Autizmussal Élő Emberekért Alapítvány is immáron 4. éve volt résztvevője ennek a fantasztikus programnak.
Köszönjük a Köz-Tét Egyesületnek, Pataki Edinának a lehetőséget, hogy Alapítványunk is újra bemutatkozhatott, kiállíthatott!
Ízelítőt adtunk, az autizmussal élő gyermekek, felnőttek életét milyen napi rendi és kommunikációs kártyák segítik.
Csodálatos érzés volt, több szülő és iskolás korú gyermek jött érdeklődve kiállító asztalunkhoz, hogy mi az autizmus, hogyan kommunikálnak az autista gyerekek, milyen problémáik vannak és még sok ilyen kérdést kaptunk.
Hálásak vagyunk a sok érdeklődésért!
Kreatív műhellyel is kedveskedtünk a gyerekeknek, melynek óriási sikere volt!!
💙Köszönjük Abonyi Istvánné Ibolyának a fantasztikus kreatív műhelyt!!!💙

 

Autizmus Világnapi séta Cegléden

Megérteni 💙 Elfogadni 💙Segíteni💙
A Töredék Világ Autizmussal Élő Emberekért Alapítvány, Cegléden az Autizmus Világnapja alkalmából április 7-én figyelemfelhívó sétát szervezett az autizmussal élőkért az Autizmussal Élők és Segítőik Egyesület és a Losontzi István EGYMI Autista Óvoda támogatásával.
Csodálatos, nyárias melegben nagyon sokan csatlakoztak kék sétánkhoz. Kék pillangókkal és lufikkal vonultunk a Gubody parktól a Rákóczi úton végig a Kossuth tér érintésével az elmúlt esztedőben, Kőrösi úton megnyílt Autista Óvodáig.
Az óvoda udvarán Farkas Edit a Losontzi István EGYMI főigazgató asszonya és a Töredék Világ Alapítvány képviselője mondott köszöntő beszédet, majd Lőrincz Andris egy nagyon szép verssel köszöntötte a séta résztvevőit.
Egy meglepetéssel is készültünk az Autista Óvodának. Az elmúlt év decemberében, nagyon kedves támogatónk Szabóné Geleta Katalin felajánlotta licitre “Kék pillangók” festményét és a licitnyertes által befolyt összeget alapítványunknak ajánlotta. A nyertes, Lőrincz János a festményt az Autista Óvodának ajándékozta.
💙Csodálatos nap volt!💙
💙Hálás szívvel köszönjük támogató részvételüket!💙

Adó 1% felajánlása

Képes beszámoló 2023

 

Világnapi sétánk Cegléden

AUTIZMUS VILÁGNAPJA💙💙
Április 2.
Ez alkalomból a Töredék Világ Alapítvány közös sétát szervez, várunk sok szeretettel,
2024. április 7-én vasárnap, 17:00 órakor!
💙💙💙💙💙💙💙💙💙💙💙💙💙💙💙💙

Karácsony 2023

“KIS KARÁCSONY”🎄🎅🎄
Csodás hangulatban telt december 8-án délután karácsonyi klubdélutánunk a Táncsics Mihály Kis Iskola étkezőjében. Nagyon köszönjük Rimóczi Gábor igazgató úrnak, hogy újra támogatta és helyet adott rendezvényünknek.
Meglátogatott bennünket a Mikulás és Krampusza, Lőrincz Andris verssel köszöntötte őket.
Barna Melinda a Losontzi István EGYMI Autista Iskola asszisztense, két karácsonyi dalt adott elő, angyali hangjával fokozva a karácsonyi hangulatot. Köszönjük a csodálatos előadást!
A legtöbb gyermek énekkel vagy verssel járult a Mikulás elé, melyet mikuláscsomaggal jutalmazott, de természetesen a bátortalanabbak is kaptak csomagot.
Elmaradhatatlan volt a karácsonyi kreatív műhely, nagyon köszönjük Lévai Lászlóné Arankának az ötleteket, hogy ismét segített a gyermekeknek a karácsonyi díszek készítésében.
Füzesiné Deni Erzsikének játékos program szervezését, lebonyolítását.
Köszönjük a kedves szülőknek a sok finomságot, mellyel hozzájárultak ünnepi asztalunkhoz.
Köszönjük, hogy együtt lehettünk!
💙🎄Mindenkinek kívánunk örömteli, szeretetteljes karácsonyi ünnepeket!🎄💙

 

Felajánlás alapítványunk számára

Útra keltek a “KÉK PILLANGÓK”! 🧚‍♂️
Licit nyertesünk 20.000,- forintot ajánlott a festményért, melyet a festő, Szabóné Geleta Katalin jóvoltából alapítványunk kapott meg. Az összeget autizmussal élő gyermekek fejlesztéséhez szükséges eszközökre fordítjuk.
💙Hálás szívvel köszönjük!💙